A szürkület nőnemű! Sokáig tart, amíg távozik! :)) Mint egy menyasszonyi ruha uszályát, rózsás felhőket vontat át a sötétedésen, nem bánja, hogy sarkában a sötét éj. Eső hull, mint az áldás, udvariasan szemerkél.....Az újhold sarlója fényezi a csillagokat, arcomat esőbe, a fénybe tartva ülök, engedem, hogy egy fuvallat, útban valaki máshoz, hűtlen szeretőként megcsókoljon. Ezt akartam, így akartam élni. Gondolataimban nincs semmi önteltség. Sokak igényeit és vágyait aligha elégítené ki a én kis életem. Azt kívánom, amit megkaptam. De tudom, az ember nem tarthatja a tengervizet a tenyerében, nem szögezheti oda a holdat. Az egész élet nem több és nem kevesebb, mint néhány rövid séta a parkban, egy kis ténfergés a tűz körül.
Tűnődöm, vajon, mi az oka, hogy ezer és ezer ember közül, aki átvonul az életünkön, a legtöbb semmi nyomot nem hagy. Feledésre vannak ítélve, mintha soha itt sem lettek volna. És, ami még különösebb, vajon a többiek, azok a kevesek, és csak azok a kevesek - még ha meghalnak is, miért maradnak meg biztos helyen, mélyen és határozottan a szívünkbe vésve? A szemük metszése, egy választékos megfogalmazás, egy hang, akár a mindjárt megolvadó csokoládé, egy nevetés, akár a márványpadlón megcsörrenő kanálkák. És az eső, minden figyelmeztetés nélkül zuhogásra vált.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése